Hasznos tippek

Nyerj élő krupiés blackjack és rulett játékokban

Amennyiben egy kicsit is jártas vagy a kaszinózás világában, Don Johnson neve biztosan ismerősen cseng neked.

Amit tudni érdemes az eset(ek)ről, hogy ez az ember nem volt tapasztalt szerencsejátékos, és a lapok számolása nélkül fosztotta ki a kaszinókat mindössze egy fél év leforgása alatt.

Nyilatkozata szerint képességei és egy jó terv áll a sikere mögött.  Egyöntetű vélemények alapján csak és kizárólag a szerencse nem lett volna önmagában elégséges, három kaszinóból is, összesen $15 millió nyereséget szerezzen, szóval valamilyen terv, vagy matematikai háttér kellett, hogy legyen mögötte, amit az úriember még a mai napig titokban tart.

Ami pedig az aktuális híreket illeti, legjobb tudomásunk szerint az illető a szerencsejáték világ celebritásává vált, és a legnagyobb hírességekkel barátkozik, köt szövetségeket.

Blackjack, élő blackjack, blackjack asztal

Ez a történet reményt adhat minden kezdő játékosnak abban, hogy ő is nyerjen, hiszen tudomásunk szerint Johnson sem rendelkezett különösebb játéktapasztalattal.

Amennyiben a történet nyomán kedvet kaptál a blackjack, vagy akár a rulett játékokhoz, maradj velünk, mert a továbbiakban olyan értékes infókat osztunk meg veled, amelyek segíthetnek neked abban, hogy te legyél a következő olyan játékos, aki bekerül a szerencsejáték történelmébe!

A továbbiakban tehát a rulett és a blackjack játékokat vesszük egy kicsit jobban szemügyre, és feltárjuk azokat a titkos módszereket, amelyek a segítségedre lehetnek majd a járékok alatt.

Lássul csak, hogyan kerülhetsz egyáltalán a játék közelébe: kétféle lehetőséged is van ezzel kapcsolatban. Az első, ha elmész egy fizikai kaszinóba, ahol ilyen játékokat ajánlnak neked. Ez az opció is kecsegtető, és egyben persze hangulatos is, viszont lehet, hogy tanácsosabb igénybe venni az online verziókat, el is mondom, hogy miért.

Keress fel egy szerencsejáték platformot

Az online szerencsejáték oldalak sokkal több promót adnak neked, amikor játszani kezdesz, és ezért értelemszerűen, nő az esélyed a nagy nyeremény bezsebelésére is.

Az online kaszik ugyanis üdvözlő bónuszokkal kecsegtetnek, amelyeket mindenképp megéri igénybe venned, mert szép kis kiegészítései lehetnek a befizetett összegnek.

Élő kaszinó, live casino, mobil kaszinó

Az üdvözlő ajánlaton kívül pedig van még egy opció, ami nagy segítség lehet, ha meg akarnád spórolni a befektetett pénzedet: ez pedig a befizetés nélküli bónusz. Ha elkapsz egy olyan online kaszit, amely hasonlókat kínál, akkor nyert ügyed van: az otthonod kényelméből válhatsz akár milliárdossá!

Ha olyan kaszit keresel, ahol valóban megéri játszani, akkor az Energy kaszinót ajánlanám neked legelőször. Természetesen még más kaszik felületein is kipróbálhatod ezeket a játékokat, viszont az energycasino valóban kiemelkedő ajánlatokat nyújt mind nyerőgép, mind pedig élő krupiés játékok terén.

Hogyan nyerj ruletten: népszerű módszerek

Nézzünk néhány alapvető tudnivalót amellyel növelheted a nyerési esélyeid. A rulett az egyik olyan játék, amelyet minden online kaszinó kínálatában megtalálsz, számos fajtája létezik. Ez egy vérbeli szerencsejáték, szóval erre sem létezik bombabiztos módszer amellyel garantáltan nyerni tudsz. Viszont léteznek egyszerű stratégiák, amelyek mentén haladva növelheted a nyerési esélyeidet.

A megfelelő kerék kiválasztása

Van egy alapszabály, amiről biztosan te is hallottál már, ha egy kicsit is jártas van a rulettjátékok világában. Ez pedig az, hogy mikor csak lehetőséged van rá, válaszd európai rulettkereket az amerikai helyett. Természetesen erre nem minden esetben van lehetőség, de jó, ha tudsz róla, mert ha egyszer is ilyen helyzetbe kerülsz, akkor már tudni fogod, hogy mi mellett is érdemes inkább voksolnod.

Rulett, rulett kerék, élő rulett, zseton

Ennek az elméletben az alapja, hogy az európai rulettkeréken csak egyetlen nulla található, míg az amerikai verzió két nullás mezőt is tartalmaz, ezért az európai rulettben valamivel jobbak az esélyeid a nyerésre.

A dupla nullás változatok növelik az esélyeket, és bár az amerikai játékosok ezt az alacsonyabb nyerési esélyt elfogadták, az amerikai rulett gyorsabb, tempósabb játékot eredményez. Itt kevesebb időd van a tétjeid elhelyezésére, ami feszesebb és izgalmasabb játékot eredményez, ami szintén kedvező lehet abban az esetben, ha neked ez lenne a prioritás.

A megfelelő összegű tét

Amikor megvagy a legalapabb dologgal, vagyis a megfelelő kerék kiválasztásával, akkor jöhet a második lépés, vagyis a tétek kiválasztása. Nagyon fontos ebben a kontextusban, hogy a számodra legjobban megfelelő összegű tétet válaszd ki.

Itt természetesen az elsődleges szempont a pénztárcád lesz, vagyis az, hogy pontosan mennyit is engedhetsz meg magadnak, azonban az is nagyon lényeges, hogy milyen arányban osztod be az összeget, amit kijelöltél magadnak.

Két lehetőséged van

Legelőször is azt kell eldöntened ilyenkor, hogy mi is számodra a fontos: az, hogy sokat nyerj, és lehetőleg minél hamarabb, vagy az, hogy a játékban maradj, kiélvezd azt, viszont ne nyerj olyan hatalmas összegeket.

Ha az első a fontosabb számodra, akkor ne gondolkozz, tedd fel a tétre szánt összeget egyben, vagy kétszer, mert ez azt jelenti, hogy ez a te utad: nagyobb kockáztatással, viszont nagyobb nyeremény reményében játszol. Itt számítanod kell arra, hogy a játékidő nem lesz a leghosszabb, viszont ha ez még belefér neked, akkor lépd meg, kockáztass, és nyerj egy szép kis összeget egyetlen fordítással!

Live rulett, élő rulett asztal, játékosok

A második lehetőség, ha az számodra a prioritás, hogy minél tovább fenntartsd a játékélményed, az, ha nem teszed fel egyben a játékra szánt összeget, hanem inkább beosztod, és mindig csak annyival mész tovább, amennyi még elegendő ahhoz, hogy játékban maradhass.

Ha így teszel, akkor nagyon sokáig élvezheted majd a roulette játék izgalmait. Az pedig, hogy nem játszol olyan magas téten, nem jelenti azt, hogy a végén nem távozhatnál magas nyereménnyel. Mindössze csak türelmesnek kell lenned, és természetesen nem árt egy kis szerencse sem, ami melléd szegődik, és végig ki is tart a hosszas játék során.

A megfelelő számok kiválasztása

Itt is, az előzőhöz hasolóan azt kell eldöntened, hogy mekkorát szeretnél kockáztatni. Ha nagyobb nyereményre vágysz, akkor megfontolhatod az egyszeri számokra való fogadási lehetőséget, itt ugyanis magasabb a kifizetés, viszont kisebb a nyerési esély.

Ha az számodra a fontos, hogy minél több ideig a játékban maradj, akkor fontold meg azt, hogy színt és páros/páratlan, alacsony/magas számokra teszed a voksod. Értelemszerűen sokkal nagyobb annak az esélye, hogy egy ilyen tipp betaláljon, azonban sokkal kisebb a nyerési esély.

Ha számot választanál...

Ha azon vakmerő játékosok köreibe tartozol, akik  egyszeri számra fogadnak, akkor több taktika is a rendelkezésedre állhat. Természetesen ezek nem bizonyított tények, viszont számos játékosnak segítenek a döntéshozatalban.

Az első és legkézenfekvőbb, ha a saját kedvenc számodat választod ki, és erre teszd meg a tétet. Nagyon sok esetben jön be ez a dolog, hiszen az emberek gyakran bevonzzák a számukra legkedvesebb dolgokat, legyen szó egy számról, vagy akár emberről.

A második, szintén nagyon népszerű tipp, az a születésnap dátuma. Ez a születésnap lehet a sajátod is, vagy akár egy közeli, számodra kedves hozzátartozó, esetleg barát születési dátuma. Ezek a kedves dolgok nagyon sok embernek hoznak szerencsét.

Van olyan is, aki bonyolult matematikai képletek alapján, a számmisztikát segítségül hívva számolja ki azt, ahová a tétet helyezi. Ez a módszer nagyon megosztó, úgyhogy nem is formálnék véleményt; döntsd el inkább te, hogy hiszel-e benne, vagy sem.

Hogyan nyerj blackjacken: a szerencse veled tart majd

A roulette mellett a blackjack az, ami a legnagyobb népszerűségnek örvend az online kaszinós felületeken. A kettő között azonban van egy nagyon lényegi különbség: amíg a roulette kimondottan a szerencsén alapul, addig a blackjacknél sokkal nagyobb helye van a taktikázásnak.

Ebből adódóak, a blackjack játékosoknak rendelkezniük kell valamilyen féle tapasztalattal ahhoz, hogy sorozatban nyerhessenek. Természetesen itt is létezik a kezdők szerencséje, azonban egyáltalán nem garancia arra, hogy stabilan nyerjenek majd, hiszen ebben a játékban nagy

Blackjack, élő blackjack, blackjack játék

 szerephez jut a gyakorlat is.

Éppen ezért, legelső körben azt tudom tanácsolni neked, hogy gyakorolj minél többet, szerezz megfelelő mennyiségű és minőségű tapasztalatot, és csak ezt követően fogj neki osztó ellen játszani.

A segítségedre lehetnek ebben az online kaszis felületek, ahol ingyenes játékokat is kipróbálhatsz, így nem kell attól tartanod, hogy kezdőként túl sok anyagi veszteséged lesz majd.

Osztó elleni játék

Érdekesség, hogy a black jack világában a játékosok nem a többi játékos ellen, hanem az osztó ellen játszanak. A lényeg, hogy neked, mint játékosnak közelebb kell legyenek a lapjaid a 21-hez, mint az osztóé, azonban nem szabad túllépned a 21-et. Már ebből is játszik, hogy ez a játék a taktikázás és a türelmes várakozás, időhúzás játéka.

Az a tény, hogy az osztó ellen játszol, egyszerre lehet nagyon izgalmas, de zavarba ejtő is. Amikor a többi játékos ellen vagy, az valahogy egy természetesebb, megszokottabb helyzetnek tűnik, azonban ha az osztó ellen játszol, az egyfajta stresszt is jelenthet neked, és ez hatással lehet a teljesdítményedre is.

Élő kaszinó, Osztó, osztó elleni játék

Ennek az a pszichológiája, hogy az osztó nem egyenrangú társként, hanem egy fölérendelt viszonyban levő figuraként jelenik meg a számodra, és ezért lehet, hogy egyből nem tudsz, mit kezdeni a kialakult helyzettel.

Ez a jelenség persze sokkalinkább figyelhető meg a fizikai kaszinókban, mint az online térben, hiszen a testi közelség és a kisugárzás sokkalinkább megmutatkozik akkor, amikor élő találkozásokról van szó.

Hogyan lépj túl ezen?

Természetesen az osztó elleni játék valóban stresszes lehet, még az online térben is, azonban meg kell tanulni túllépni rajta, hogy hozzájuttathasd magad a nyereményhez. A legjobb taktika erre, ha azt mondogatod magadnak, hogy ő is csak egy ugyanolyan játékos, mint te, és ő is ugyanúgy kockára teszi a pénzét, mint te, vagy a többiek.

Igaz, hogy más szerepkörben van, de akkor is csak egy játékos, akinek lehet, hogy szerencséje lez, lehet, hogy nem, de ugyanúgy te is lehetsz a nyertes, ahogy ő.

Ha ezeket mantrázod magadban, akkor nagy eséllyel megnyugszol majd, és újult erővel folytathatod majd a játékot.

A taktikák

Azonban most térjünk rá egy kicsit konkrétabban is azokra a taktikákra, amelyeket alkalmazhatsz a nyeremények bezsebelése érdekében. Bár ezek sem 100%-os módszerek, azért még megéri megfontolni őket, hiszen a játékosok visszajelzései alapján rendszerint segítenek abban, hogy jobban játsszanak, és sikeresebb köreik legyenek.

A kártyák számolása

Bizonyára te is hallottál már a pakli, vagy a kártyák számolásának lehetőségéről. Ha otthon vagy ezekben a dolgokban, akkor lehet, hogy próbáltad is már, bár ehhez valóban nagy tapasztalat, és egyben egyfajta matemtikai beállítódás is szükséges.

Ha viszont sikerül ennek a stratégiának az elsajátítása, akkor bizonyára olyan előnyökhöz juttat majd, amely érdemben felhasználható az osztó ellen. A lapszámolás művelete azonban nem egyszerű, és sok-sok gyakorlást igényel, úgyhogy mindenképp jássz előtte sokat, hogy elsajátítsd a megfelelő alapokat hozzá.

Duplázás

A duplázás az egyik legkézenfekvőbb stratégia, és ugyanakkor az egyik legsikeresebb is. Akkor érdemes felhasználni ezt a taktikát, amikor a lapok értéke vagy 10, vagy 11, mert ilyenkor nagyobb eséllyel kapsz egy 10-es értékű lapot. Ha az osztónak gyenge lapja van, például egy 5-ös vagy 6-os, szintén jó döntés lehet duplázni, mert nagyobb az esélye annak, hogy bedobja a lapjait.

Ne izguld túl a dolgokat

Azonban a stratégiákon kívül van egy nagyon fontos dolog, amelyet minden játéknál be kell tartanod: az, hogy fölöslegesen ne stresszelj, hanem inkább élvezd ki a játékfolyamatokat, hiszen ez a lényeg!

Természetes, hogy az sem jön rosszul, ha pénzbeli nyereménnyel távozol, azonban ami még ennél is fontosabb lehet az, hogy remekül szórakozol közben, és olyan dologgal töltöd a szabadidődet, amely valóban feltölt és kikapcsol.

Élő kaszinó, Élő blackjack játék, blackjack

Ezeknél a játékoknál mindennek van helye: az izgalomnak, az idegeskedésnek, a nevetésnek, a taktikázásnak, sőt, még a babonásságnak is. A lényeg az, hogy tudd magadnak meghúzni a határokat, és átadni magad a helyzetnek. Ne feledd, csakis akkor menj bele a játékba, ha meg tudod tartani a folyamatokat a normalitás keretei között.

A szerencsejáték függőség az asztali játékoknál

Az asztali játékok esetében sajnos fokozottan nagy a szerencsejáték függőség veszélye. Amíg a többi fajta kaszinójáték esetében csak te magad vagy, az asztali játékoknál a többi játékossal, és esetleg az osztóval játszol. Ilyenkor minden benyomás fokozott intenzitással törhet rád.

Ha látod a többi játékost nyerni, vagy veszíteni, akkor az arra ösztönözhet téged, hogy folytasd a játékot. Ha ezt megengedheted magadnak, akkor azzal semmi gond nincs, ha viszont anyagilag nem állsz úgy, akkor tanácsos ilyenkor megállj-t parancsolni magadnak.

Ez azonban nem mindig jön össze. Szerencsére a mai szerencsejáték platformok nagyrészén figyelmet fordítanak a szerencsejáték függőség megakadályozására, úgyhogy ha te is ezeket a jeleket tapasztalod magadon, vagy valamelyik ismerősödön, akkor van, hova fordulnod!

Frissítve:
Boros Antal

Antal Budapesten él, nős, feleségével közösen egy kislányt nevelnek. Szabadidejét a természetben szereti tölteni, de amióta az iGaming iparágban dolgozik számára nincs olyan, hogy munka, a hobbija egyben a munkája is.